Ganodermás kávé terméktapasztalatok

Egészséges ganodermás kávé tapasztalatok kávéfogyasztóktól

Kedves Érdeklődő!

Szeretnék megosztani veled néhány olyan terméktapasztalatot, melyeket a ganodermafogyasztók visszajelzéseiből válogattam össze.

Mivel a jogszabályok tiltanak minden olyan állítást, hogy a gyógynövényeknek gyógyhatást tulajdonítsunk, ezért nyilvánosan nem is lehet ezeket közzétenni.

Tulajdonképpen ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy ha a gyógynövények hatását gyógyítónak mutatjuk be, akkor a forgalmazó céget több millió forintra is megbüntethetik. Ezt el szeretném kerülni, ezért csak a ilyen módon küldhetem el Neked a kért információt.

Támtomné Bors Anikó, Bakonyszombathely
„Három éve kóstoltam meg első alkalommal a DXN ganodermás kávéját. Nem gondoltam volna, hogy az addig fogyasztott minőségi kávémat félre teszem, és ezt a gombával dúsított egészséges kávét fogom inni. De így történt, és azóta minden nap reggel, és délután megiszom a gyógykávémat. Úgy szeretem, amikor a kávékrémport a forró vízbe öntve és elkeverve, finom, habos, ínycsiklandó ital lesz belőle.
Hmmm, ez nagyon csábító, még így 60 felett is! 🙂
Már majdnem valamennyi kávéfajtát kipróbáltam, mindegyik nagyon ízletes, de nekem, selymesen lágy íze miatt a Lingzhi Coffee 3 in 1 kávé lett a kedvencem.
A napi két kávém engem teljesen felüdít, aktívan tart. Külön pozitívuma, hogy nem ég a gyomrom sem tőle, a vérnyomásomat nem emeli fel, és így a közérzetem egész nap nagyon jó, kellemesen érzem magam.

Petrányi Lajos, Kecskemét
Két éve fogyasztom a DXN Lingzhi 3 in 1 kávét, naponta 3 csészével. Adagolását úgy szeretem, hogy másfél deciliter vízbe teszek egy fél tasak kávét.
Azért próbáltam ki, mert hallottam, hogy a ganoderma gyógygomba lúgosító hatása miatt jó a gyomorsav problémákra. Szerencsére nem is csalódtam, néhány nap után reflux panaszaim megszűntek.
De tapasztaltam olyat is, amire egyáltalán nem számítottam!
Évek óta fájt a bal térdem, már azon gondolkodtam, hogy megműttetem.
Aztán kb. fél évvel, hogy elkezdtem a DXN kávét fogyasztani, varázslatos módon enyhült a fájdalmam, majd később térdpanaszaim teljesen megszűntek. Másfél éve újból rendben van a térdem!
Köszönöm DXN!”

Faragóné Keserű Judit (36), Kecskemét
„29 éves koromig egyáltalán nem kávéztam, nem szerettem a hagyományos, főzött kávé ízét. 2 kicsi gyerek mellett azonban alig volt energiám, a kevés szabadidőm sem tudtam a fáradtság miatt jól kihasználni. Ekkor találtam rá a DXN kávéra, melynek íze azonnal megfogott és egyből sok energiát adott.
Azóta is minden reggel iszom egy csészével, de késő estig érzem a hatását. Amit már az elején megtapasztaltam, hogy emésztést javító hatású, segített az ideális testsúlyom elérésében, majd megtartásában. Nagyon jól, és mélyen alszom, és reggel kipihenten ébredek.
Korábban a Lingzhi Coffee 3 in 1 volt a kedvencem, de az utóbbi évben áttértem a Maca EU Caféra. Én csak forró vizet adok hozzá, és így tökéletes nekem.”

Farkas Anikó (45), Szada
„A kedvenc kávémmal való kapcsolatom kb. 7 évvel ezelőtt kezdődött.
Reggel az akkori legkedvesebb, méretes bögrémből fogyasztottam el egy egész tasaknyit.
Aznap is minden ugyanúgy zajlott, mint máskor:
a kedvenc fotelemben ülve ittam meg ezt a kávét, miközben gyönyörködtem a kilátásban, hangolódtam a napi teendőkre.
Mégis, valami örökre megváltozott.
Este rádöbbentem, hogy egész nap eszembe sem jutott újabb adag kávét készíteni -miközben már évek óta kávéfüggő 🙂 voltam (napi 4-6 bögre).
Tisztában voltam azzal, hogy ha víz helyett is kávét iszom, azt előbb vagy utóbb megérzem. Nemcsak a dehidratáltság, hanem a cukor miatt is.
Így nagyon örültem, hogy a DXN 3in1 kávéjával kiválthattam a másikat.
Kezdetben napi 2-3 tasakkal is elfogyott. Ma már – miután helyreállt a szervezetem működése és már nem kívántam annyit sem kávéból, sem cukorból – előfordul, hogy 2 napra szétosztok egyet.
Jól érzem magam a bőrömben, tartom a súlyom, semmilyen szinten tartó vagy javító gyógyszert nem szedek, az influenzát is csak hírből ismerem.
Továbbra sem öregszem, csak az éveim száma növekszik.
A minap sem hitték el, hogy mennyi az annyi, az általános vélemény szerint 10 évet letagadhatok. Kell ennél több egy nőnek?
A titok a napi 2-3 kávéban is rejlik.
Egy reggel, mindent megelőzve, a napot nyugodtan indítva.
Egy 10 óra tájban, amivel az első intenzív pár órai munka után nyugtázzuk, ma is elértünk valamit.
Aztán egy harmadik délután, valamikor 4-6 óra körül, amolyan napi lezárásként és az est megalapozásául. Mindig megadva a módját. Csak a forró víz, az instant DXN 3in1 kávé a kedvenc bögrémben. Meg én. Mert a legjobbat érdemlem. Van, hogy naponta többször is.”

Sorger Brigitta (31), Kecskemét
„Több mint 1 éve isszuk családommal a kávét. Nekem elsőre is nagyon ízlett. Amióta fogyasztjuk, egyáltalán nem vagyunk fáradtak. Sőt, én évek óta szenvedtem a nyakfájástól, azóta tejesen megszűnt. Sokkal ellenállóbbak vagyunk a betegségekkel szemben. Ha mégis elkapunk valamit, sokkal rövidebb a felépülés idő. Tökéletes a vérnyomásunk, nem ég a gyomrunk és az pollenallergia is megszűnt. Férjem az erős feketére (Black Coffee) esküszik, egy cukorral. Én már nem vagyok ennyire merész. Mindegyiket nagyon szeretem, de csak tejjel és 2 cukorral. Kedvencem a White Coffee, imádom. Általában reggel és ebéd után fogyasztjuk el a kávénkat, de megesik, hogy este is megkívánjuk. Nem okoz álmatlanságot, de ébren tart addig, amíg én akarom. Nagyon jót lehet tőle aludni, és ami még fontos, nem dobogtatja meg a szívünket. Alig vagyunk 30 felett, így még szerencsére nem szedtünk gyógyszert. Úgy gondoljuk, sokkal kifizetődőbb betegségeket megelőzni, gondoskodni szervezetünkről, mint azt gyógyszerekkel meggyógyítani.”

Majerné Baranyai Marcsi (38), Kecskemét
„A DXN kávét rendszeresen 2017. január vége óta iszom. Azóta, amióta eldöntöttem, hogy úgy fogom kipróbálni a kávét, ahogy azt ajánlják. A régi kávémat félretettem, és csak ganodermás kávét fogyasztottam. Pozitív hatásait hamar megtapasztaltam, úgy mint
nyugodtabb alvás (a késő délután elfogyasztott kávé ellenére is),
frissebb reggeli ébredés,
– korábbi reggeli tejeskávé utáni gyomorproblémáim megszűntek
nőgyógyászati problémák eltűntek
Ide hozzátenném édesanyám tapasztalatát is, aki a reggeli vérnyomás csökkentőjét hagyta el a DXN kávé fogyasztásával
– férjem “emésztési zavarai” is megszűnnek, ha a nem mindig a legjobb minőségben elkészített munkahelyi ebéd után érzi, hogy az a gyomrát megviselte, s utána megiszik egy ganodermás kávét
– Valamint barátnőm gyomorbántalmai szűntek meg, már 1 kávé után!
Kedvencem a cukormentes, Cream Coffee kávé, aminek tetejére, ha éppen úgy van kedvem, tejszínhabot nyomok.
Naponta 2-3 alkalommal fogyasztok DXN kávét, egy felet reggel, egy felet ebéd után, és egy fél párommal, 6 óra körül. Észrevettem, hogy ha ez a délutáni kimarad valamilyen okból, nem lesz olyan nyugodt az éjszakai alvásom.
Mindig vízforralóban készítem el a kávét, újabban nem bögrébe, hanem kis porcelán csészébe töltve. Valahogy sokkal jobban esik, ha az ember megadja a módját. :)”

Bojtos Zoltán (53), St. Pölten, Ausztria
2011 óta fogyasztok DXN kávékat. Mindet kipróbáltam már, amit Európában kapni lehet, sőt olyat is, amit nem. A kedvenc kávém is ilyen sajnos, ezen a földrészen beszerezhetetlen. Ő a Lingzhi Coffee 3 in 1 Lite névre hallgat. Hasonló a „sima” 3 az 1-ben kávéhoz, csak mintha a kávé markánsabban meg lenne pörkölve. Imádom.
Az első, amit én is észrevettem, hogy nagyságrendekkel jobban frissít, és a napi alvásszükségletemet is csökkentette. Az elbeszélések szerint mások is ezt veszik észre először. Én talán eléggé furán fogyasztom a kávét. Este bekészítek egy fél literes nagyszájú műanyag palackba egy 3 az 1-ben, és egy cream coffee-t, fél liter rizstejjel, összerázom, hogy a kávé feloldódjon, és beteszem a hűtőszekrénybe. Másnap aztán magammal viszem a munkába, és a nap folyamán beosztom. Időnként iszok belőle, amikor szükségem van egy korty örömre. Véleményem szerint igazi élvezeti cikk, annak ellenére, hogy az első kóstoló előtt meg voltam győződve róla, hogy pocsék íze lesz, hiszen gombás kávéról még az öregapám sem hallott.”

Drinkálné Papp Mariann (35), Csenger
„2014.augusztusa óta fogyasztom a DXN 3in 1 kávéját. Ez a kedvencem, bár szívesen iszom a Zhi Mocha-t is. Sosem tudtam kávézni, mindig irigykedve néztem az embereket, akik azt a jó illatú gőzölgő italt kortyolgatták és közben vidáman beszélgettek. Mikor megéreztem a kávé illatát, összefutott a nyál a számban, de sajnos pár korty után erős szívdobogás, rossz közérzet tört rám és a pulzusom megemelkedett, így letettem róla, hogy ezt valaha is fogyasszam. Ám mikor megkóstoltam a DXN 3 in 1 kávét, azt tapasztaltam, hogy friss vagyok, jó a közérzetem, nem akar a szívem kiugrani a helyéről és sokkal fittebb vagyok. Nincs gyomorégésem és kevés alvás mellett is jól bírom a napot. Innentől kezdve napi 2-3 kávét is elfogyasztok, reggel már el sem tudom képzelni az ébredést nélküle.
Forró vízzel öntöm fel a kedvenc csészémben egy kis édesítővel és 1 kávétejszínnel megbolondítva :).
Örülök, hogy én is hódolhatok a kávézás szenvedélyének és nem mellesleg még az immunrendszerem is támogatom a benne lévő gyógygombának köszönhetően.”

Fazekas Alexandra (36), Budapest
„Két éve fogyasztom a DXN kávéit. Azelőtt a kávékat kizárólag az élénkítő hatásuk végett ittam és csak reggel, ma már az ízéért is, és délután is lecsúszik egy adag.
A Cream Coffee a lehető legjobb választás volt indulásnak, lágy, selymes, krémes ízével kevés kávé veheti fel a versenyt. Egy finom, üdítő, de nyugtató kényeztetés a rohanós hétköznapokban. Egy kis édesítő és egy pici tej teszi tökéletessé az összhatást számomra.
Tudom és érzem, hogy jó hatással van a gyomromban zajló folyamatokra, a fejfájásom mindig elmúlik általa, élénkít, feldob és amióta iszom, a vérnyomásom is rendben van.
Csak később szerettem bele a Lingzhi fekete kávé aromás ízébe. Ma ezt akkor iszom, ha gyorsan van szükségem energiára, olyankor ütős tud lenni.
Különlegesebb napokon Maca Vita kávét iszom, amely maca gyökér kivonatával még többet tud tenni az egészségem fenntartása érdekében.
Ritkán, ha hozzájutok, Cordyceps-es kávét iszom. Sport előtt szoktam meginni belőle egy csészével, mert több erőt, energiát ad a sporttevékenységekhez.
Én a kávét mindig forrón iszom, mert így teljesen másmilyen az íze, mint langyosan, és még a torkomban is érzem a leguruló nedű finom ízét.”

Jenei Vilmos András (53), Kecskemét
„Középiskolai éveim idejére tehető az első hagyományos fekete „nedű” fogyasztása. A mai napig rabja vagyok, szeretem az ízét, feldob, szokásommá vált, ami mára 5-7 csésze kávé fogyasztását jelenti. Ezt ma már meg is tehetem mindenféle következmény nélkül.
Tavaly tavasszal az egyik összejövetel alkalmával ismerkedtem meg és kóstolhattam meg a DXN cég ganodermás kávéit. Bevallom, azóta csak ezt a kávét tudom és akarom fogyasztani. Valamennyi íze selymes, csodálatos, egyszerűen fantasztikus. Bármennyit is fogyasztok belőle, az éjszakáimat minden gond nélkül átalszom, kipihenten ébredek, amire a hagyományos kávék fogyasztása során sohasem voltam képes.
A DXN cég 8 féle kávéfajtájából valamennyit kipróbáltam. Számomra a legízletesebb a Lingzhi Coffee 3 in 1, illetve a Maca EU Café, melyeket tetszés szerint felváltva fogyasztok. Mivel a kávé fogyasztása számomra feltétlen reflexé vált, így a nap bármely szakában találok alkalmat arra, hogy kedvenceimet nyugodt körülmények között egyedül vagy társaságban elfogyaszthassam. Egy biztos: a reggeli ébredés után a napi jókedvemet a KÁVÉM szolgáltatja.
A bögrémben elhelyezett ganodermás kávémhoz kb. 80°C-os vizet öntök, majd azt követően ízesítésként tejszínhabbal és fahéjjal bolondítom meg. Az elfogyasztásához elmaradhatatlan számomra minden reggel egy darab mákos bejgli, illetve a DXN cég étrend-kiegészítői.
A napi 5 hagyományos kávénál már néha úgy éreztem, hogy a szívem a torkomban ver, majd kiugrik és ezt követően gyengeség fog el. Sorozatosan, ha munkám során valahol megkínáltak, elfogadtam a következő csésze kávét is. Nem tudtam ellenállni! Ez nagy hiba volt, sokszor megfogadtam: „soha többet nem iszom kávét!” Természetesen ezt nem tudtam betartani, így a rosszullétek is újra megjelentek. Eljött a következő nap és én ott folytattam, ahol előző nap abbahagytam: Ittam a kávét, ittam újra!
Amióta azonban a DXN kávét fogyasztom, megszűntek a szívszorító, fullasztó érzések, a szívdobogások, a hasfájások, amelyet a hagyományos feketekávé okozott.
Frissebbnek, energikusabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam és azóta kirobbanó formában vagyok. Ami számomra a legfontosabb: élvezhetem a kávéfogyasztás örömeit, minden mellékhatás nélkül!”

Kászonné Dobra Ágnes (58), Pécs
„Hat éve épp a kávé miatt csatlakoztam a DXN-hez. No, nem inni akartam – sosem szerettem a kávét -, inkább jó üzletnek láttam. Természetesen, ha kínálsz egy terméket, azt ismerned kell, hogy tudj információkat adni róla, így kénytelen voltam megkóstolni. (Persze, kíváncsi is voltam… )
Azóta is minden nap a DXN 3in1 kávét iszom, de szeretem a Maca Vita kávét is; egyedi ízvilága különleges élmény. A hatása is különleges mindegyiknek;frissít, de nem feldob, jóízű, – keserű és savanykás érzet nélkül… Nem érzem szükségét, hogy nap közben is igyak, mert a reggeli kávé jó formába hoz, de olyan finom, hogy néha ebéd után elcsábulok, és desszertnek elkortyolgatok egy kis csészényit.
A savasodás, reflux nekem is gondot okozna, de a DXN kávé mellett nincs ilyen panaszom, nem fáj, nem ég a gyomrom. Nekem is figyelnem kell a vérnyomásomra, de a ganodermás kávém kíméli azt is…
Most nagy divat mindenféle jót a kávéba keverni;tejhabot, fűszereket… gondoltam, én is kipróbálom, de végül nem tettem – ez úgy jó, ahogy van!”

Proityné Kurali Edit, Mosonmagyaróvár
„Proityné Kurali Edit vagyok. Mosonmagyaróváronon élek férjemmel és 3 gyermekünkkel. 2013 februárban ismerkedtem meg a DXN termékeivel. Először a kávét kóstoltuk meg.
Személyes kedvencem a Cream Coffee, szeretem a kávé karakteres ízét és a kávékrémpor lágy, selymességét. Reggel egy bögre Cream Coffee-val indítom a napot, (e nélkül el sem tudnám képzelni) munka után, amikor együtt leülünk a családdal megbeszélni, hogy kivel mi történt aznap, mindenkinek elkészítem a kedvencét. (Józsi Maca Vita kávét, Józsika Cocozhit, Lilla White Coffee Zhinot, Kinga pedig a Zhi Mochat szereti ) Ha sok dolgom van, még este is iszom egy csészével, tudom, hogy az elalvással nem lesz gondom, hiszen mióta fogyasztom, sokkal jobban alszom és pihenten ébredek.
Szeretem, hogy feltölt energiával és nem bántja a gyomromat!
Az életünk része lett és a többi terméket is szívesen fogyasztjuk. Így járulunk hozzá naponta a családunk egészségének megőrzéséről.
Én így készítem el: 2 dl vizet melegítek, de nem forralok, majd 1 tasak Cream Coffeet pohárba teszek és ráöntöm a vizet.
A gyerekek forró csokijához, kakaójához tejet használok.”

Úgy érzed, Te is ki szeretnéd próbálni a termékeket, érezni pozitív hatásukat, itt tudsz ingyen regisztálni:

Facebook Comments